2013. március 4., hétfő

Ketrecbe zárt madár - novellaverseny


Ketrecbe zárt madár

Írta: Fehér Timy

Depresszió! Az embereket megrémiszti, nem hiszik el, nem tartják betegségnek, úgy gondolják, hogy hülyeség, kinevetik ez miatt a másikat. Mi van azokkal az emberekkel, akik a saját bőrükön tapasztalták? Megkeseríti a mindennapjaikat, nem bírnak élni, félnek, reszketnek, öngyilkosság körül forognak a gondolataik. Mi a legviccesebb? Hogy akár 10 centire is elmehet tőled egy beteg ember. Egy nő, egy férfi, aki nap, mint nap a saját démonjaival néz szembe. Mi a helyzet az önbántalmazókkal? Tudatosan bántják önmagukat. Vágások, táplálkozási zavar, mérgező anyagok szedése. Nekik milyen lehet? Át tudja érezni ezt egy átlagos, egészséges ember? Ítélkeznek, szavakkal dobálóznak, pedig közel sem tudják milyen valójában. Bulimia, pánikbetegség, önbántalmazás, depresszió, szorongás, üldözési mánia, skizofrénia, anorexia, függőség, stb. Te tudod milyen érzés lehet?

Lina White, 18 éves, gimnazista lány egy Chicagói iskolában. Külsőleg napbarnított bőre, barna haja, kék szeme és gyönyörű teste van. Nem túl magas, de nem is alacsony. Energikus, mosolygós, életteli, ellenállhatatlan és elbűvölőnek látszik. Divatos, kicsit rockosabb stílussal áldották meg. Mindenki tudta, hogy ki az apja. Tudták az emberek, hogy az Egyesült Államok legnagyobb nyomozóirodájában dolgozik, az-az a híres FBI-nál, tudták róla a katonai múltját. Ez teljesen megszokott lenne, ám mégis kicsit megdöbbentek az emberek, amikor valaki megtudta, ugyanis nem mindenki ismerhet katonákat, vagy ízig-vérig FBI dolgozókat.
 Szeptember 18-át írtak a naptárban már, mikor a tinédzser hajnalok-hajnalán felkelt. Nem tudott aludni, ez nála megszokott volt. Egy száll fekete rövidnadrágban és szintén sötét pólóban lépett be a narancssárga szobájából nyíló fehér csempékkel kirakott fürdőszobájába. A mosdóra támaszkodott, majd lassan az előtte lévő tükörbe nézett. Gyűlölte önmagát! Utálta az arcát, az alakját, a szemeit, a kezeit, a lábait, a hasát. mindent! Hasznavehetetlen és jelentéktelennek érezte magát. Szemei könnybe lábadtak. Éjszaka kisírt szemei még jobban fájtak. Egyedül érezte magát, magányos volt ebben az elcseszett világban. Próbálta magát összeszedni és valami emberibb formát varázsolni magából. Miután megmosakodott és feketére húzta ki a szemeit, visszament a szobájába, onnan pedig a kisebb gardróbjába ment. Mindenhol ruhák, táskák, cipők és ékszerek voltak. Kiválasztott egy terepmintás feszülős nadrágot, szegecses bakancsot, fekete inget és szintén sötét bőrkabátot. Samsung telefonját és jó pár dollárt a zsebébe csúsztatott. Utolsó pillantásokat vetett magára és már indulhatott is.
 Az utak felett száguldoztak az emberekkel a metrók. Lina majdnem az ajtó mellett állt. Fülében a Beats fülhallgatója, amit Dr. Dre tervezett. Bömbölt a Nirvanától a Lithium szám, amit imádott. Tekintetét az emberekre helyezte. Valakik bámultak maguk elé, valakik a telefonjukat vizslatták, valakik pedig beszélgettek. Mindenki olyan boldognak tűnt körülötte. Vidámnak és élettelinek. Felsóhajtott és belegondolt abba, hogy ha valaki rá néz, mit gondolhat? Látja a szomorúság, a betegséget? Vagy egy boldog, céltudatos fiatalt lát?
 Pár perc múlva már a nyüzsgős utcákon sétált. Zsebre tett kézzel, lehajtott fejjel, sietősen lépkedett a találka helyszínére. Egyik pillanatról a másikra kisebb fájdalmat érzett a vállában, ahogyan egy erősebb csontozatú egyénnel ütközik.
 - Nagyon sajnálom - Barna haja volt, vöröses szakálla, már 30 év körül járhatott. Kisportolt test, elegáns öltözködés, erős akcentus. Szinte vonzotta magára a női tekinteteket. Az amerikai lány szíve hatalmasat dobbant, képtelen volt nem a barna szemeibe nézni, mintha megigézték volna. Megrázta a fejét és sietősen tovább is rohant. Az ismeretlen, jóképű férfi csak nézett utána, ahogyan a tömegben elveszik. Másodpercek alatt tűnt el az emberek között.

***

A lány futva rohant be a kétszintes barack színű luxus házba. Nem volt otthon senki, tudta ezt nagyon jól. Apjával élt, ő meg a nap 24 órájában egyfolytában csak dolgozik, így szinte minden percét egyedül töltötte.
 Felrohant a szobájába és csak becsapta maga mögött az ajtót. Kabátja zsebéből kihúzta a kisebb szatyrot, amiben 3 doboz altató volt és egy kisebb tasak, ami füvet tartalmazott. Asztalárára dobta őket. Dzsekijét ledobta a földre, nagyot sóhajtott, majd elővette a cigijét és a dohány papírját. Megtekerte a füves cigit és élvezettel szívta el az ágyán ülve. Minden egyes slukkot imádott. Szemei kiporosodtak, majd hanyatt fekve a plafont bámulta és nem érzett semmit. Semmi fájdalmat, ezt imádta a legjobban. Pár perc múlva - mikor már nem volt hatása - az asztalon lévő sárga dobozokhoz nyúlt. Elmosolyodott. Végre! Egyesével nyelte le őket. Meg akarta magának hagyni azt az élvezetet, hogy félúton meggondolhassa magát, de épp ellenkezőleg, minden egyes szem bevételekor csak még jobban akarta a halált. Várta, hogy eljöjjön érte! Nem tudta meddig fog ez tartani, azt gondolta, csak szimplán elalszik és minden jó lesz, de nem így történt. Negyedóra múlva elviselhetetlen hasi görcse volt, hányingere és az egész szobája forgott vele.

***

 Az amerikai orvos tudomány nagyon jó, a legjobban próbálják nyújtani minden betegnek, aki hajlandó együtt működni. Ez nincs máshogyan azokkal sem, akik agyban nem 100%-osak. Vannak, akik követnek minden szabályt, vannak, akik nem képesek betartani és ez ellen próbálnak lázadni. Őket magán zárkákba teszik, nyugtatózzák, stb. Ki tudja, hogy megy ez? Van olyan ember, aki egészségesen kijött onnan? Biztosan akad.
 Egy Chicagói gyermekpszichiátrián a szobák fehér színűek volt. Ahogyan beléptünk velünk szembe egy kisebb, bukós ablak helyezkedett el. Alatta bőr fotel, kisebb dohányzó asztalkával. Jobbra és balra is volt a fal mellett 1-1 ágy, mellette éjjeli szekrény. Azok mellett pedig egy hatalmas ruhás szekrény is akadt mindenkinek, emellett pedig saját fürdőt is kaptak, melynek ajtaja rögtön a bejárat bal oldalán helyezkedett el. A szobák természetesen a másodikon voltak egy hosszabb folyosón, közel 50 fiatal lehetett jelen pillanatban is bent. Luxusban éltek, a földszinten volt játéktermük, mozi szobájuk és társalgójuk is, általában itt szoktak zajlani a csoportterápiák.

Lina fáradtan nyitotta ki a szemeit, a lámpa erős fénye pedig csak rátett egy lapáttal, hogy majdnem kiégette a retináját. Hunyorogva nézett körbe-körbe, de sehol nem látott senkit. Pár másodperc múlva egy orvos rontott be a szobába.
 - Jó reggelt, vagy mit - mosolygott. Hatalmas barna szemei voltak, rövid fekete haja, ami kicsit fel volt zselézve. Kisebb borosta, nagyon jól állt neki és különösen szexi orvossá tette, ám kora a 45-öt is járhatta már. Farmer nadrág, sportcipő és kék ing volt rajta. Laza volt, de mégis fontos volt neki a munkája, hogy minél több beteg embert mentsen meg. - Dr. Young vagyok, az orvosa - mutatkozott be kedvesen. - Lina, attól tartok van egy rossz hírem maga számára - Magázta a fiatal lányt, mert már érett nőként kezelte. Kijelentésére csak bólintott egy aprót. - Bent kell tartanunk, amíg nem javul az állapota. Ez bármennyi idő lehet - Szíve egyre hevesebben kezdett el dobogni. - Lehet két hét, három hét, de lehet másfél hónap is, kiszámíthatatlan - magyarázta.
 - Ki. - csuklott el a hangja, az ápolóktól kapott nyugtatók miatt még mindig nagyon gyenge volt. - Ki talált rám?
 - Az édesapja - közölte egyhangúan.


3 hónappal később

Negyed évet bent lenni egy pszichiátrián, az elején kibírhatatlan, aztán egyre jobban megszokja az ember. Rengeteg dolgot átgondol az életében. Mi történt vele, min kéne változtatnia, stb. Lina a legsúlyosabb betegek közé sorolható, mégis tudott mosolyogni most már. Tudott boldog lenni, képes volt úgy emberek közé menni, hogy nem undorodott tőlük, nyitott volt mindenki fele és a legfontosabb: pozitív! Mit várhat egy tinédzser, ha ezt mindenki meg tudja az iskolájában? Nem lehet eltitkolni, mégis mit mond, hol volt 3 hónapig? Lina nagyon jól tudta, hogy a körülötte lévő emberek már tudomást szereztek róla. Félt, hogy bántani fogják, félt, hogy beszólogatnak neki ez miatt.

Pár nappal később remegő gyomorral köszönt el az édesapjától, majd metró segítségével egyenesen az iskolájába igyekezett. Ahogyan közeledett annál jobban remegett mindene. A víz kiverte, kicsit nehezebben kapott levegőt. Leszállt a közlekedési járgányról, majd megigazította farmer ingét és fekete farmer nadrágját. Hatalmasat sóhajtott és már ment is a sulihoz. Az utcán haladva lehajtott fejjel közlekedett, nem nézett senkire. Úgy érezte, mintha mindenki őt figyelné. Sietősen belépett az intézmény kapuján, ahol bordó, köves padló volt az udvaron. Elegáns iskola, dúsgazdag gyerekekkel. A padokon a fiatalok üldögéltek, egymással cseverésztek. Valakik már siettek az órájukra, valakik épp most estek be. Ahogyan elhaladt a tömegben több szem is rá szegeződött. A lányok összesúgtak a háta mögött, a fiúk többsége nem foglalkozott Linával. Ám voltak, akik annál jobban.
 - Kár, hogy nem sikerült az akciód - szólt oda valaki, majd hangosan felnevetett, pár haverjai is követte ugyan ezt. A lány szemei megteltek könnyel, körülnézett és mindenki csak őt bámulta, mintha valami különleges dísztárgy lenne. Hátat fordítva a tömegnek, rohanni kezdett. Pontosan arra az irányba, ahonnan jött. Lefutott az egyik metróállomáshoz. Falnak támaszkodott, nézett maga elé, nem akarta elhinni, hogy ez történt vele. Végre kezdett egyenesbe jönni az élete, erre most.
 Hallotta, ahogyan érkezik hangosan a jármű. Lelépett a sínekre, majd futni kezdett befelé, a barlangba. A hang egyre erősödött és erősödött. Megállt, szemben, pontosan azon a sínen, ahol a metró is érkezett.
A sofőr ijedtében majdnem szívrohamot kapott. Még erősebben rányomott a fékre, de tudta, hogy mi történt. Ijedten szállt ki, már az álló járgányból. Hívta a mentőket és a rendőrséget is.

Alexander, Lina édesapja a délelőtt folyamán az irodájában volt több munkatársával is. Egy híres drogdíler próbálja elárasztani a nagyvárost kokainnal, ők pedig ezt nem engedhetik, így minden erejükkel azon vannak, hogy minél előbb lekapcsolhassák a férfit, meg persze a küldeményeit is. Félig az asztalán üldögélve a jóképű idősödő férfi, épp egy papírt olvasgatva, a telefonja csörrent meg a zsebében. Előhalászta a márkás készüléket és a füléhez tartotta.
 Ijedtében, zaklatottságában a kezéből kiesett a mobil. Darabokra esett a földre, mire mindenki oda is pillantott. A férfi bámult maga elé, nem tudta elhinni, nem volt képes felfogni, hogy a szeretett kislánya örökre elment, méghozzá így. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése