A hercegnő vére - novellaverseny

Írta: Detty

Megtiszteltetés hercegnőnek lenni. Jó érzés kényelemben élni és gondtalanul szórakozni. Csodás ruhák, finom ételek, és rengeteg pénz. Mindenki ilyen életet szeretne. Az emberek bármit megadnának azért, hogy a hercegnő helyébe lehessenek. Amice ezt egészen másként látja.

Az ablakban ül, mint mindig. Keserűen legelteti a szemét a szorgalmasan dolgozó embereken. A gyerekek nevetése és a kutyák boldog csaholása tölti meg a levegőt. A szellő Amice orra alá hordja a friss és csábító illatokat. Mélyet szippant, hogy elraktározhassa a nehezebb időkre. Egyszerűen nem tud betelni a virág és a friss péksütemények keveredett illatával. Lecsukja pilláit és élvezi, amint a meleg szellő a szőke göndör hajába kap.

A nyár mindig élettel tölti meg. Ilyenkor elfelejti, hogy soha nem szabadulhat, anyja adottsága miatt. Elkalandozik. Visszarepíti magát abba az időbe, amikor még boldog volt, amikor még volt édesanyja, és amikor még semmi bú nem nyomta a lelkét. Minden megváltozott. A hirtelen jött pusztító betegség. Megrázta a fejét. Remélte, hogy megszabadul a kínzó emlékektől. Azonban azok utat törtek maguknak és Amice lecsukott szemhéja vászonként szolgáltak. Lepergett a szeme előtt. Visszarepült arra a napra. Kora tavaszi idő volt. A virágok lágy bimbókba borultak, amelyek méz édes illatot ontottak. Önfeledten sétálgatott. Végig simított a fák törzsén. Lefeküdt a kedvenc fája tövébe és szórakozottan a fűszálakat tépdeste.

• Amice? Amice! – a szolgálónő, Jella, kiáltotta a lány nevét.

Amice megforgatta a szemét. Soha nem lehet egyedül. Mindig csak a szobája falait látja. Miért nem jöhet a szabadba, amikor csak kedve tartja? Hisz egy hercegnővel nem bánhatnak így! Elhatározta, hogy nem válaszol. Kényelmesen megfordult és a hasára feküdt. A zöld fű csiklandozta az arcát.

• Csak, hogy végre meg vagy te lány! – sóhajtott fel. Megkönnyebbülés futott át az arcán, de visszatért a kétségbeesés.
• Amice, mennünk kell! – lágyan megragadta a lány kezét és talpra állította.
• Kint szeretnék maradni.
• Nem lehet. – vonta maga után Jella. Apró szemei idegesen jártak. Lázasan gondolkodott, hogy mit mondjon.
• Jella! Itt maradok! – szabadította ki magát a szorításból. Végig simított a kék ruhácskáján és elszántan nézett farkasszemet a szolgálóval. Jella kifújta a levegőt.
• Apád hívatott. Anyád meghalt. Nem nézett Amice szemébe, de tudta, hogy a lány sír. Halk hüppögés ütötte meg a fülét.
• Menjük. – javasolta szomorúan Jella. Amice bólintott és követte a szapora léptű szolgálót.
• Apám! – könny áztatta arccal borult a király nyakába.
• Amice. – ölelte át a lányát. Igor király. A kezei közt levő aprótestet sírás rázta.
• Ssss. – csitította. - Erősnek kell lenned. Feladatod van. Anya kedvéért tedd meg, rendben? Maga fele fordította a pirospozsgás arcocskát. Amice lelkesen bólintott. Igor király felegyenesedett és elvezette a lányát. Bevitte Amice számára „Tiltott ” szobába.

Rengeteg orvosi szerkezet és felszerelés porosodott a szekrényekben. Igor elmesélte lányának, hogy miért van a segítségére szüksége.

• Fájni fog? – kérdezte reszketve Amice.
• Egy kicsit. – szorította meg lánya kezét a király.
• Készen állnak? – kérdezte a doktor. A király biccentett. A palotát éles sikoly rázta meg.

Amice szemi kipattantak, megtörölte könnyes szemeit és végig simította a heget. Soha nem felejti el azt a napot.

Még máig is nehéz megemésztenie, azt, hogy az ő vére életmentő. Gyógyulást nyújt a betegeknek, fiatalságot az öregeknek és erőt a gyengéknek. A pestisként kitörő járvány sok áldozatot elragadott magával. Amice anyja, Amelia királyné vére volt a megoldás a problémára. Egy pohár vér primula szirommal keverve mentőövként szolgált a megcsappant lakosságnak. De mivel Amelia királynét is elvitte a betegség, nem tehetett mást a király, a lányát kellett felhasználnia. Amice beletörődött a sorsába, és elfogadta, hogy egy jó király mindent megtesz a népért, még ha ez az ő lassú és fájdalmas halálával jár.

• Amice. – szólította meg lágy hangon apja.
• Igen apám? – nehezére esett megfordulni, alig maradt ereje.
• Eljött az idő. Hangja szomorúan csengett. Amice arcán mosoly futott át. Úgy érezte, hogy végre eljött a sorsa beteljesülése. Óvatos léptekkel követte apját a „tiltott” szobába. Helyet foglalt a széken. Kinyújtotta a karját és várta az orvos beavatkozását. Gyors mozdulattal felvágta a hercegnő ereit, alá tartotta a gyűjtő edényt.

Amice minden csepp vérveszteség után érezte, hogy már nem ezen a bolygón van. Egy jobb helyen. Lehunyta a szemét és erőtlenül suttogta:

• Éljen a király és a hercegnő csoda vére.

Amice elhagyta ezt a helyet. Nem menekült meg több ember az ő csodás vérétől. De a király büszkén emlékezett meg az ő lányáról és feleségéről. A királyság zászlaja fehér volt, mint Amice bőre, vércseppekre emlékeztető minták borították és díszes nagybetűvel állt rajta: „Ez a vér életet ment.”