Esti csend - novellaverseny

Írta: Ördög Cintia

Felhős este vette kezdetét. A holdat csak helyenként lehetett megpillantani, amikor éppen az egyik felhő nem takarta el. A csillagok fénye sem ragyogott, mondhatni teljes volt a sötétség. Csend volt. Nyugtató, és egyszerre irritáló. A csöndet, csak egy apró gyermek topánkájának csattogása zavarta meg, aki épp a volt szülőfaluja romjai közt sétálgatott. A lány szorosan magához ölelte, a nemrég még édesanyjától kapott plüssmackóját, úgy sétált tovább. Hihetetlen volt, és még a csepp gyermeki elméjével fel sem tudta fogni, hogy ezen a porlepte területen, egykor még egy falu állt, tele házakkal, szorgosan dolgozó emberekkel. Aznap hajnalban, a falu lángba borult, és mindent magával rántott a perzselő tűzbe, ami csak az útjába került. Nem kímélt, se nőt, se gyermeket. Mab volt az egyetlen gyermek, aki túlélte a kegyetlen éjszakát. Ő volt az egyetlen túlélője az eseménynek. Szépen sétált, mintha mi sem történt volna, egy altatódalt dúdolt magában, amivel tegnap este, még a nővére ringatta álomba. Hosszú ében fekete haja kellemesen bomlott a vállára, sötétben szinte izzottak a méregzöld szemei, amivel a körülötte megmaradt törmelékeket bámulta. Eszébe jutott, az utca szélén álló pékség, ahol mindig friss pékáruk várták, és kellemes meleg illat volt. Aztán, pár lépésnyire állhatott az iskola, ahova a lány, mindig szívesen ment, hisz ott voltak a barátai, akikkel mindennap együtt játszott, és együtt tanultak. De így estére, úgy látszik, már csak a macija maradt, aki mellette van, és nem érzi magát egyedül. Mab befordult az ösvény végén jobbra, majd megpillantotta a diófát. A fát, ahova elmenekül minden, és mindenki előle. Nagy és terebélyes volt, e miatt a lány mindig a tövébe ült le, így senki nem vette észre. Egy apró termetű lány, egy hatalmas fa mögött senkinek sem tűnik fel. Ahogy a rejtekhelye felé sétált, még egyszer megállt majd körbenézett. Nemrég ez a hely, még otthonául szolgált. – Anyu, merre vagy? Ígérem, többet nem fogok rosszalkodni, csak gyertek elől. - mondta a lány mosolyogva. Még pár percig állt a csöndben, majd búsan, lehajtott fejjel elindult előre. A földet bámulva sétált, és ahogyan le-lenézett, babaház darabokra lett figyelmes, amit a hamu már betakargatott. Néhol egy-egy játék baba testrészei mutatkoztak meg. Mab elérte a fát, ahova szomorúan ült le, maciját az ölében tartva hajtotta le a fejét, még mindig az altatódalát dúdolva. – Kérlek, gyertek elő barátaim. Megengedem, hogy játszatok a macimmal. – kérlelt a semmibe a lány. Sosem engedte, hogy más hozzáérjen a játékaihoz. Félt, hogy tönkreteszik. – Sötét van, hideg, és fázom. Gyertek elő, kérlek. Félek. – suttogott, és még erősebben ölelte magához a játékot. – Te ugye, mindig itt leszel velem, mackó? – kérdezte mosolyogva. – Anyu, apu, nővérke merre vagytok? – állt fel a lány, a maciját a földön hagyva, és rohanni kezdett a házuk irányába. Sötét volt, de bármikor el tudott volna tájékozódni abban a kis faluban. – Anya, apa, nővérke! – siránkozott Mab, de semmi értelme nem volt. Szeretett családja, már sohasem kerül elő. Ellepte őket a szürke por mindörökre. Csak a lány emlékei maradtak, amik tovább élnek a szívében. Pityeregve masírozott vissza a macijához a diófa tövébe, és úgy döntött, álomba sírja magát. Később emberek jöttek a faluba, akik megtalálták a lányt, miközben békésen alszik a macijával együtt. Egy, a faluba jött család befogadta Mab-ot. A falu újjáépítése után a lány, érthetetlen okok miatt eltűnt. Másnap, az építkezések miatt kivágott diófa tövében találtak rá imádott játékára. Senki nem értette, hogy hová tűnt a lány, legkevésbé azt, hogy egy apró gyermek miként, s hogyan élte túl, azt a tűzvészt, ami lerombolt egy egész falut. Ennek kerek háromszáz esztendeje már, de az ott élők közül, szentül állítják, hogy a lány visszatér, a felhőtlen, sötét éjszakákon, keseregve, a családját keresve, és a mackóját szorongatja. De, nehogy a közelébe merészkedj! Könnyen lehet, hogy te is úgy járhatsz, ahogyan ő. Úgyhogy vigyázz, mikor merészkedsz ki az utcákra.

Jegyezd meg jól. Nem minden este békés, ami csendes.